KERESD A NŐT


Összezárva a saját gondolataiddal - A túlgondolás ördögi köre

  • 2018. augusztus 24.

Kívülről nézve talán furcsának, szokatlannak, vagy értelmetlennek tűnhet, azonban vannak olyan emberek, akik hajlamosak mindent túlgondolni. Ők azok, akik mindenen hosszú-hosszú (sokkal több mint amennyit el tudnál képzelni) ideig gondolkoznak, túl sokat aggódnak, és hajlamosak mindennek túl feneket keríteni. Ez persze nem jelenti azt, hogy rosszabbak vagy jobbak lennének másoknál, mindössze azt, hogy vannak dolgok, amikhez teljesen máshogy állnak hozzá.

olvass tovább

Férfiszempont: A szerelemről

A szerelem, furcsa dolog. Csupán egy szó mely önmagában, mit sem ér. Viszont ha érzelmek társulnak hozzá, a legmagasztosabb érzések birtokosa leszel. Egyesek szerint a szerelem pusztán illúzió, míg mások folyton kergetik az érzés végtelen hatalmát. Egyesek átkozzák, s menekülnek előle, míg mások ódákat zengnek róla, illetve általa.

olvass tovább

Kegyetlen igazságok

Neked is eldugultak már a hallójárataid a sok tündérmesének tűnő történettől, miszerint csak jókor volt az illető, jó helyen és pillanatok alatt elérte élete legnagyobb álmát? Ha te is úgy gondolod, hogy több van a rózsaszín sztorik mögött, akkor tisztában kell lenned ezekkel a dolgokkal.

olvass tovább

Egy érett férfi ismertetői

  • 2018. augusztus 20.

Az érettség nem feltétlen köthető a korhoz, hiszen sok olyan embert ismerünk, aki fejben örökre gyerek marad, de ennek az ellentétjével is találkoztunk már. Mégis mik azok a szempontok, amik miatt kijelenthetjük, hogy végre egy érett férfival van dolgunk?

olvass tovább

Köszönöm, hogy vagy nekem

Köszönöm, hogy vagy Nekem. Köszönöm, hogy harcoltál értem, akkor is, amikor én még csak saját magammal. Köszönöm, hogy engeded, hogy harcoljak érted akkor, amikor elhiszed, hogy senki sem szerethet.

olvass tovább

A mérgező emberek öt tulajdonsága

  • 2018. augusztus 19.

Egyikünk sem tökéletes, és még a közülünk legrosszabbnak vélt emberek esetén is általában megvan a múltbéli oka annak, ahogy viselkednek. De természetes, hogy mindenki szeretné olyan emberekkel körülvenni magát, akiktől legtöbb esetben csak kap. Akik nem vámpírként szipolyozzák el tőlünk a jókedvet és az energiát. Ezért mindig érdemes meggondolni, hogy kit engedünk közel magunkhoz. Hogy ki az, akinek a barátsága jó hatással lehet az életünkre, és ki az, aki csak megmérgezi azt.

olvass tovább

Tinder hunterek és egyéb állatfajták. Avagy, akinek nem inge, ne vegye magára!

Nyilvánvaló, hogy nem tudom befogni. Bár életem számtalan pillanatában hallgathattam végig azt, hogy minden ultra szuper lett volna, ha én befogom, de ez olyan szintje a másikra kenésnek, hogy tuti, hogy soha nem fogom elfogadni. Amúgy meg mivel már hivatalosan sem kell befognom, és mivel már ezerszer bizonyítottam, az emberség melyik oldalán állok, így meg pláne nem.

olvass tovább