Vadlovakkal vágtató - új Ford Mustang menetpróba!
Elsők között próbálhattuk ki a vadiúj Ford Mustangot, igazi V8-as motorokkal, ráadásul versenypályán és driftelve is!
olvass továbbElsők között próbálhattuk ki a vadiúj Ford Mustangot, igazi V8-as motorokkal, ráadásul versenypályán és driftelve is!
olvass továbbAhogyan a személygépkocsik esetében, úgy a kétkerekűeknél is elindult a teljes elektrifikáció. Természetesen már az utcaképet ellepik az elektromos rollerek, de ellentétben például Kínával, az elektromos robogók, motorkerékpárok igazi forradalma az öreg kontinensen még nem érkezett el.
olvass továbbA vadonatúj Mini Countrymanből már több is járt nálunk. Volt egy erősebb és egy általánosabb használatra szolgáló benzinmotoros is a kezeink között. Ami viszont hiányzott a listáról az a tisztán elektromos változat. Ebből is van két verzió, egy vadabb négykerék meghajtásos 313 lóerős és egy gyengébb első kerekes 204 lóerős. Természetesen mi az erősebbet teszteltük.
olvass továbbSzinte hihetetlen, mintha most történt volna, hogy nálunk járt a négyes széria második generációja. Pedig nem most volt, ennek már kicsit több, mint három éve. Az akkor még rendkívül szokatlan, mostanra már szinte megszokottá vált. A feltűnő hűtőmaszk a hétköznapok része lett. Eljött az idő, hogy modellfrissítésen essen át a négyes coupé.
olvass továbbVannak motorok, amelyek már akkor is vonzalmat keltenek bennünk, ha álltukban meglátjuk őket az utcán. Szebbnél szebb naked motorok, café racerek, chopperek, cruiserek tarkítják az utakat. Sőt, a népszerű túraendúrok között is vannak kifejezetten szép darabok. Az viszont biztos, hogy a BMW legújabb endúró típusú formatervei nem elsősorban a szívnek, sokkal inkább a racionalitásnak szólnak. Nehéz eldönteni, hogy ez jó vagy rossz stratégia, de az biztos, hogy ha engem kérdeznek, az új F 900 GS nem a külsejével fogott meg.
olvass továbbAz R12 NineT, hasonlóan, mint a nevében R12 előtaggal nem rendelkező elődje, nem a teljesítményről, hanem elsősorban az érzésről szól. A retro stílus és a modern technika különös egyvelege, ahol a lényeg, hogy motorozás közben jól érezzük magunkat. A boldogság forrása nagyon nehezen meghatározható, hiszen szerencsés esetben az érzéseink érzésekből fakadnak és arra reflektálnak. Az viszont bizonyos, hogy a gyönyörű hang, a jó minőség és a kiváló motorozhatóság szükséges hozzá.
olvass továbbA motor blokkja ismerős lehet már számunkra, hiszen találkozhatunk már, nem is annyira régen a Suzuki soros kéthengeres nyolcszázasával. A sportos idomzat, a módosított első futómű és a motorozási élmény teszi különlegessé a nálunk járt GSX-8R-t.
olvass továbbA Ford Bronco egyértelműen egy különlegesség. A modell 6. szériája nagyjából 25 év hibernációból támadt fel újra. Dinoszauruszként egy másik világba született újjá, ahol teljesen más szabályok vannak már életben, mint a 1996-ban, amikor az Egyesült Államokban a Bronco ezt megelőző szériája kifutott. Igazi terepjáró, amelyik kompromisszumok nélkül ad egyediséget.
olvass továbbA BMW X2 második generációja járt nálunk. A 2017 óta piacon lévő, első generációs X2 forradalmi átalakuláson ment keresztül. Úgy gondolom, hogy egyértelmű áttörést fog jelenteni az újdonság, annak ellenére, hogy jelentős áremelkedéssel érhető el az új modell.
olvass továbbAz elérhető áron jó általában csak álom. Ez alól talán az egyik ritka kivétel az idei év újdonsága a V-Strom 800. Az új motor a 800de alapjaira épül, lényegében annyi különbséggel, hogy a 21”-es fűzött kerekeket, 19”-es aulkerékre cserélték. Kevésbé alkalmas ezáltal terepre, de annál szélesebb réteget érint a módosítás.
olvass továbbEzzel a címmel folytatásos tesztsorozat is indulhatna. Hogy miért éppen a CLE Cabriolet esetében jutott ez a gondolat az eszembe? Mert a CLE önmagában is szinte hibátlan autó, amelynek tető nélküli változata egy másik dimenzióba emeli utasát. Ezzel a motorral pedig nem csak az érzés, hanem a hang és a teljesítmény is hibátlan. Óriási feeling. A jó hír pedig az, hogy nem kell feltétlenül a legerősebb motor, így a legmagasabb ár ahhoz, hogy mindezt megkapjuk, ha a teljesítményben hajlandóak vagyunk a kompromisszumra.
olvass továbbNem tudom azt mondani, hogy nem vagyok elfogult a Volvoval szemben. Éveken keresztül használtam egy S60 T5-öt és azt gondolom, hogy néhány apró hibája ellenére, a legjobb autó volt, amivel valaha közlekedtem. Ezt azért kell, hogy rögtön az elején megosszam, mert pontosan ebből következik, hogy magas a léc, amikor egy új Volvo kerül hozzám. Minden problémát, amely korábban nem volt tapasztalható az én Volvom esetében, dupla súllyal élek meg.
olvass továbbBátor kijelentéssel címeztem a most tesztelt GSX-S1000GX leírását. Természetesen a megállapítás rendkívül szubjektív. Az viszont biztos, hogy a jelenleg legnépszerűbb kategóriát, a túra-endúrók képességét egyesíti a sportmotorokéval. A Suzuki az utcai motorok kategóriájába teszi, de az egészen biztos, hogy jóval messzebb tudunk menni ezzel a vassal, mint az utca. A túrázást igazi szenvedéllyé teszi azzal a fűszerrel, amit hozzáadtak.
olvass továbbA kisáruszállító alapjára épített családi autók piaca nem új. Számos példa van ilyen modellre, különböző márkáknál. A Ford esetében ez különösen igaz, hiszen a Volkswagen Caddyre épülő Connect is járt már nálunk. A most tesztelt Courier az egy mérettel kisebb méretosztályban indul, így ebben az esetben a szállítható személyek száma 5 fő.
olvass továbbA CBR szériát a Honda 1983-ban mutatta be. A megnevezésben szereplő R a sport célú felhasználásra utal. A modellpaletta ezen belül rendkívül színes és változatos volt, hiszen az egyhengeres változatokon kívül, találkozunk soros kéthengeres és soros négyhengeres motorokkal is a kínálatban. A lökettérfogat pedig 125 cm3 -től, egészen 1100 cm3-ig terjed. A most nálunk járt 650R ezek alapján egy középutas változat.
olvass továbbTöbbre van szükséged, mint két kerék, de nem tudod hová tedd a pluszt? Valami új élményre vágysz, mert a hagyományos motorok számodra nem jelentenek már kellő élményt? Vagy csak egyszerűen szereted a feltűnést? A megoldás a Can Am Spider F3.
olvass továbbVannak tökéletes gondolatok, amelyek valamilyen oknál fogva nem terjedtek el eddig. Sok minden közbeszólhat, de talán a legfontosabb az időzítés. A Mercedes E300de több szempontból is kakukktojás miközben ritkán találkozhatunk ennyire jó koncepcióval, ráadásul mindez egy olyan köntösbe lett csomagolva, amely közel áll a tökéleteshez. Nagyon szeretném hinni, hogy a kérdés csupán az, hogy mikor fog elterjedni és nem egy izgalmas vadhajtása lesz az autóevolúciónak.
olvass továbbA pick-up kategória megkérdőjelezhetetlen bajnoka a Ranger Európában. A csúcsváltozat a Raptor, amely csak formavilágában pick-up, de kivitelében és funkciójában kevésbé arra a célra született, amire ránézésre gondolnánk. A most nálunk járt Wildtrak kivitel viszont ízig-vérig erre született, miközben motorikus képességeiben alig marad el a csúcskiviteltől. Ez a változat járt most nálunk.
olvass továbbNagyon nehéz helyzetben vagyok a GT 63 cikkel kapcsolatban. A legnagyobb probléma, hogy melyik irányból induljak, amikor erről az autóról beszélek. Leírhatom ugyanis az a rengeteg technikai különlegességet, vezetés és verseny támogatás kiegészítőt, amit belepakoltak ebbe a csodába. De írhatnék egy hosszú regényt az érzésről, a hatásról, amit ez az autó bennünk és a környezetünkből kivált. A kettő együtt nagyon nehezen hozható össze a terjedelmi határok miatt, igyekezni fogok.
olvass továbbA Toyota mondhatjuk azt is, hogy korábban nem látott, ámde remek recepttel próbálkozott az első C-HR esetében. Izgalmas, sportos és egyedi formavilágot varázsoltak a bombabiztos technológia köré. Így született meg a C-HR első generációja 2016-ban. Hét év elteltével egyértelmű volt, hogy komoly fordulat lesz. A kihívás azért volt nagy, mert a „régi” forma még mindig jóval előremutatóbb, mint a legtöbb versenytársé. Hogyan lehet ezt még jobbá tenni?
olvass tovább