TOP5: Quentin Tarantino filmjei
A kétszeres Oscar-díjas amerikai rendező, színész, az amerikai független filmek egyik legkiemelkedőbb alakja. A napokban ünnepelte 55. születésnapját. Összegyűjtöttük az öt legmeghatározóbb alkotását.
olvass továbbA kétszeres Oscar-díjas amerikai rendező, színész, az amerikai független filmek egyik legkiemelkedőbb alakja. A napokban ünnepelte 55. születésnapját. Összegyűjtöttük az öt legmeghatározóbb alkotását.
olvass továbbA STRAND Fesztivál ebben az évben igazi különlegességgel készül a fesztivál rajongói számára, 2018-ban ugyanis a szervezők úgy döntöttek, nem elégszenek meg egy himnusszal, több dalt is szeretnének a STRAND Fesztivál zenéjeként tudni. Az első videó a New Level Empire „Odafuthatnánk" című számához készült.
olvass továbbÁltalában a szerelemnek szoktuk a legnagyobb jelentőséget tulajdonítani, pedig a barátág az, ami egy egész életen át, kitartóan, változatlanul elkísérhet minket. Szó sincs arról, hogy a barátságokat ne tenné próbára az idő, vagy hogy ne formálódna folyamatosan, azonban mindig számíthatunk egymásra, még akkor is, amikor esetleg egy-egy szerelem véget ér. Most azokat a filmeket gyűjtöttük össze, amelyek megmutatják, hogy milyen is az igaz, őszinte barátság!
olvass továbbA hagyományok szerint a locsolóknak kell ajándékoznunk a tojásokat, azonban dekorációs ötletnek sem utolsók így húsvét idején, különösen akkor, ha egy-egy különlegesebb, tavaszhoz kifejeztten illő darabot készítünk. Most olyan díszítési ötleteket hoztunk húsvéti tojásokhoz, amelyek biztosan szebbé varázsolják majd otthonunkat, és lenyűgözik a vendégeket is.
olvass továbbGyakran érezzük azt egy-egy film kapcsán, hogy olyan, mintha a mi életünkről szólna kicsit. Vannak olyan monológok, melyek sokszor nagyon is elgondolkodtatóak. Összegyűjtöttük most azokat, melyek igazán hatással voltak ránk.
olvass továbbMár megtippelni sem tudjuk, hogy a hétvégén milyen kedvében lesz az időjárás, és vajon tavaszt, vagy még egy kis telet tartogat számunkra. És bár az időjárásért sajnos nem felelhetünk, próbáltunk nagyon izgalmas és érdekes programokat összegyűjteni a hétvégére, melyeknek köszönhetően egy pillanatig sem fog senki sem unatkozni!
olvass továbbA brit fizikus, Stephen Hawking, a generáció legikonikusabb és legragyogóbb tudósa volt, 76 éves korában hunyt el. Összegyűjtöttünk néhány képet, melyek életének legváltozatosabb pillanatait mutatják be.
olvass továbbAz időjárás meglehetősen érdekesen alakul a hosszú hétvégén, ugyanis a kezdés kifejezetten tavaszias és kellemes lesz, míg úgy tűnik, hogy szombaton és vasárnap visszatér az igazi, hideg tél. Az időjárásért sajnos nem felelhetünk, viszont próbáltunk nagyon izgalmas és érdekes programokat összegyűjteni a hétvégére, melyeknek köszönhetően egy pillanatig sem fog senki sem unatkozni!
olvass továbbA nemzeti ünnep előtt 1, a június 26-i kapunyitás előtt pedig majd' 100 nappal 5 színpad részletes programjával, 125 magyar fellépővel bővült a Telekom VOLT Fesztivál programja. És ez még nem minden: további 8 helyszín programja hamarosan érkezik.
olvass továbbAlbert Einstein 139 évvel ezelőtt született, ám olyan örök érvényű igazságokat köszönhetünk neki, melyeknek még mind a mai napig hasznát vehetjük. Mind tudományos, mind pedig laikus körökben az egyik legnagyobb hatású tudósnak tartják. A hétköznapi emberek körében Einstein vált a legmagasabb fokú zsenialitás szinonimájává, arcképe egyike a legismertebbeknek a világon. Mi most olyan idézeteket gyűjtöttünk össze tőle, amelyek inspirálhatnak minket a mindennapokban!
olvass továbbStephen William Hawking neve mindannyiunk számára ismert. Az angol tudós szakmai sikerei révén kiugró elismerésre és népszerűségre tett szert. A világ egyik legismertebb tudósa a mai napon, 76 éves korában hunyt el, emlékére egy csokorba szedtük legérdekesebb idézeteit. Nyugodjon békében!
olvass továbbSzerelem, igaz szenvedély, szakmai alázat, elhivatottság, kemény munka, innováció. Ezek a fő értékek a Gender Racing Team-nél. Gender Tamással, a Gender Racing Team fő motorjával, illetve a csapat tagjaival, Rónai Tamással és Stern Rolanddal beszélgettünk az előző szezonban szerzett tapasztalatokról, illetve az idei év kihívásairól és reményiről.
olvass továbbSzabó Lőrinc nevével iskolai tanulmányaink során többször is találkoztunk, de verseit felnőtt fejjel újraolvasva az élmény sokkal maradandóbb. Műveiben élet, szenvedés, szerelem, gyötrelmes vonzalom, szépség, játékos soráthajlások, megannyi kép és érzelem. Összegyűjtöttük egy kis csokorba a számunkra legkedvesebbeket.
olvass továbbBár minél idősebbé válunk, annál inkább hajlamosak vagyunk elfelejteni, de felnőtté válni kifejezetten nehéz és problémás dolog. A világ legapróbb mozzanatait is úgy éljük meg, mintha az életünk múlna rajta, és legyünk őszinték, lehet, hogy ez valóban így is van. Annyi kétség merül fel bennünk a világot, a körülöttünk élő embereket, sőt, saját magunkat illetően, hogy képtelenség lenne mindezt problémák nélkül végigcsinálni. Ezúttal 15 olyan filmet gyűjtöttünk össze, amelyek tökéletes képet festenek arról, milyen nehézségekkel jár kisgyermekből tinédzserré, majd felnőtté válni.
olvass továbbTavasszal ébredezik a természet, pezsegnek a hormonjaink, és kétségtelen, hogy van valami a levegőben. Nem csoda, hogy sokan ezt az évszakot azonosítják azzal az időszakkal, amikor a legegyszerűbb ismerkedni, új kapcsolatokba belevágni. Ha te is éppen szeretnél meghódítani valakit, de nem tudod, hogy hová mehetnétek randizni, akkor ez a lista egészen biztosan a segítségedre lesz, hiszen öt szuper tippet gyűjtöttünk össze, amelyek külön-külön is megállják a helyüket, vagy esetleg egy feledhetetlen napba is belesűríthetitek mindet.
olvass továbbTalán végre igazi tavaszi hétvégénk lesz, de legalábbis melegebb és naposabb az eddigieknél. Az időjárásért sajnos nem felelhetünk, viszont próbáltunk nagyon izgalmas és érdekes programokat összegyűjteni a hétvégére, melyeknek köszönhetően egy pillanatig sem fog senki sem unatkozni!
olvass továbbNagyon fontos a hölgyek köszöntése, az évnek nemcsak ezen az egy kiemelt napján, hanem folyamatosan. A nők megbecsülését, tiszteletét mint lányos apa, férj, felsővezető-munkatárs tartja kiemelten fontosnak Feller Antal, a Hungaropharma Zrt. vezérigazgatója, az 1 éve működő 21 Nő az egészségügyért alapítvány alapítója.
olvass továbbA rendkívüli szerelmi történetben a 17 éves Katie Price (Bella Thorne) extrém módon érzékeny a napfényre, nappal kényszerű szobafogságban, speciális ablakok mögé rejtőzve ábrándozik a normális életről. Éjjelente a fiatal lány átlagos tiniként éli az életét – amikor csak teheti, zenél, és a helyi állomáson gitározik az arra járóknak.
olvass továbbIdén hazai idő szerint március 5-én hajnalban rendezték meg a 90. Oscar-gálát, a hagyományokhoz híven a Hollywood-ban található Dolby Színházban. A show műsorvezetője ezúttal Jimmy Kimmel volt, aki szokásos, egyszerre humoros és profi formáját hozta. Számunkra természetesen a legnagyobb kérdést az jelentette, hogy Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje vajon hazahozhatja-e a legjobb idegnyelvű filmnek járó szobrocskát, a díjat azonban végül az Egy Fantasztikus Nő chilei film nyerte.
olvass továbbHiszed vagy sem, többnyire az a megfigyelés, hogy egyes hónap szülötteinek valóban azonosak a legjellemzőbb tulajdonságaik. Összegyűjtöttük, hogy a hiedelem szerint, mi igaz a márciusiakra.
olvass tovább