Kövess minket Facebookon.
Szabó Rebeka
Szokták mondogatni, hogy „Bizony szembe kell nézned az akadályokkal, vagy a félelmeiddel!”, de mi van akkor, ha egyszerűen sem pszichésen, sem fizikailag nem áll egálban mindaz, ami előttünk áll éppen?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nem leredukált, halvány gőz van a bensőmben. Az én lángom csak lobog, kiolthatatlan, de nem perzsel szándékosan, nem okoz pusztán kedvtelésből égési sérüléseket.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Az ember olyan alapvetőnek gondolja, hogy mindig ott van a szerelme, barátja, vagy a családja számára, és rögvest helytálló segítséget nyújt, ha arra éppen rászorul a másik fél. De biztosan olyan magától értetődő ez?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Szinte holtbiztos meggyőződésem, hogy ezekben a napokban a jelenlegi helyzeten jár minden egyes ember agya. Nem szoktam politizálni, sem észt osztani, vagy előadást tartani arról, hogyan is kéne tennünk, vagy éreznünk bizonyos szituációkban.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Nekünk nőknek mindig haptákban kell állnunk, szinte társadalmi elvárás ez már manapság. Akkor is, ha legszívesebben csak órákig feküdnénk a kanapén, egy könnyed vígjátékot nézve. Mégis, mi van velünk? Azzal, ami MI vagyunk valójában?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Kalapáló szívvel várok rád a kávézó előtt, pedig tudom, nem figyelsz rám. Azt mondod pár perc és indulunk haza, de előbb elszívsz egy cigarettát és a csikket unottan nyomod el.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A zakatoló vonat ablakán kitekintve azon gondolkodom, vajon az esőcseppek egységes, meg nem szűnő koppanása kelti bennem azt az érzést, hogy minden felgyorsult, vagy az emberek tényleg lélekszakadva rohannak?
olvass tovább
Szabó Rebeka
Elhulló könnyeimben ott van az első alkalom, amikor a bőrömet hideg levegő érintette. Elhulló könnyeimben ott vannak az első esések és térdhorzsolások véget nem érő sokasága.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Az elutasítás az emberi lét szinte elkerülhetetlen velejárója. Senki sem járt még sikerrel a szerelemben vagy az életben anélkül, hogy ne kellett volna legalább egyszer szembenéznie az elutasítással. Mindannyian megtapasztaljuk, és mégis, amikor ez megtörténik, akkor érezzük magunkat a legmagányosabbnak, kitaszítottnak és nemkívánatosnak.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A szerelem sokak számára soha el nem múló misztérium. Egy olyan sáv az életünkben, ami bár időnként fájdalmat okoz, mégis teljessé teszi a létezésünket. Azt is mondhatnánk, hogy egyúttal egy nagy tanító mester is, hiszen szárnyaink bontogatásától kezdve, a valós repülésen át, egészen a bőrünket felhasító landolásig sorozatos leckéket ad fel. És ezeket a leckéket, melyek között vannak nagyszerűek, és kevésbé kellemesek is, visszük magunkkal a hosszú útra.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Bár sok cáfolat érkezik annak kapcsán, hogy a fiatal generációból valóban kiveszett volna az egyenes tartás, a gerinc, sajnos tényleg ezt tanúsítják a tapasztalatok. Sajnos. Ugyanis én magam is a fiatalabb generációhoz tartozom, és az ilyen jellegű attitűdök miatt általánosítanak minket egy “bukott bálvány” szerű klisével. Szomorú vagy sem, meg tudom érteni az emberek gondolatait ezzel kapcsolatban.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Az utóbbi időben kezdtem el úgy érezni, hogy oké, ez most nagyon sok. Úgy az emberek összességében. Nem azért, mert egy takarító néni mindenáron meg akart győzni, hogy a Jehova Istenben higgyek, és nem is azért, mert van egy olyan ember, aki minden alkalommal, ha teheti, leül mellém a vonaton és megállás nélkül nyomja a dumát a saját életéről, holott meg sem kérdezte velem mi a helyzet, holott egyértelmű, hogy én inkább egyedül lennék.
olvass tovább
Szabó Rebeka
A legtöbb ember bizony egyöntetűen azt mondaná, hogy boldog akar lenni. Azt akarjuk, hogy a gyerekeink boldogok legyenek. Azt akarjuk, hogy a házastársunk, szerelmünk, barátaink, családtagjaink mind, egytől egyig, boldogok legyenek. Ezért aztán, sokszor szinte érthetetlen, ha valaki mégsem így érez. Ha valaki nem boldog.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Próbálunk elevickélni ebben az életnek nevezett sűrűben. Előfordul, hogy olykor teljesen értelmetlennek látjuk a sajátunkat, de azért mindig igyekszünk egy fényszerű csóvába kapaszkodni, ami erőt ad a következő naphoz. És persze próbáljuk a másikat tiszteletben tartani, szeretni, támogatni, amennyire csak lehet.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Szerintem mindannyiunk életében volt már olyan periódus, amelyben, ha nem is hosszú ideig, de rövidtávon több olyan ember mellett állomásoztunk, akik nem érintették meg a lelkünket teljes mértékben. Vagy talán egyáltalán nem. Akik mellett inkább a konstans gyomorideg dúlt bennünk, mintsem a biztonság és a nyugalom érzése.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Mintha mindig várnánk valamire. Belekerültünk egy állandó jelleggel váltakozó maszlagba. Egyszerre túl gyors és túl lassú. A peremen járkálok folyton ügyetlenül, hiszen nem mindig sikerül pontosan kicentizni a lépéseket.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Kevesen hinnénk, mégis sokan tapasztaljuk, hogy egy ilyen egyszerűnek és kedvesnek tűnő üzenet mögött valójában valami teljesen más dolog bújik meg.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Ma reggel még a reggelim is a földön landolt, a vizes pohárral egyetemben és ezt követően hosszú percekig csak álltam. Az a bizonyos „miért pont én” érzés előszeretettel integet felém és nem habozik maradni sem.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Tavasszal újra mosolyra húzódik a szám. Lágy, meleg fénysugarak simogatják az arcom, éppúgy, ahogy egy anya a gyermekét. A nyíló virágok illata és bíbor színű köntöseik egy darabot tükröznek vissza belőlem. Hiszen én is épp ilyen sokszínű vagyok. Sok álommal, vággyal, de már elért céllal is felruházva.
olvass tovább
Szabó Rebeka
Sosem zavart az idő múlása. Gyerekként egy csodavilágban éreztem magam, és úgy hittem, sosem eshet bántódásom. Biztonságban voltam és, ha néha el is estem, egy óvó érintés mindig közbeszólt, pontosan akkor, amikor arra szükségem volt.
olvass tovább
