A gyermekkori bántalmazás jelei és következményei
Sok emberrel előfordul, hogy kiskorában nem megfelelően bántak velük, ami traumát okozott nekik, és a felnőttkorukra is kihatással lesz. De mit is nevezünk gyerekbántalmazásnak?
olvass továbbSok emberrel előfordul, hogy kiskorában nem megfelelően bántak velük, ami traumát okozott nekik, és a felnőttkorukra is kihatással lesz. De mit is nevezünk gyerekbántalmazásnak?
olvass továbbMichelle Obama édesanya, ügyvédnő, két egyetemen oktatott Chicagoban, illetve az Amerikai Egyesült Államok előző elnökének felesége, így még mind a mai napig a világ egyik legbefolyásosabb asszonya. Letisztult stílusa miatt a divatrajongók számára követendő példa, nagyszerű beszédeket tartott férje kampányainak során, anélkül, hogy ő magának bármiféle politikai ambíciói lennének, és népszerűségét felhasználva próbál jó ügyek mellett kiállni, és felhívni a világ figyelmét olyan dolgokra, mint az oktatás vagy a mozgás fontossága. Könyve mellett a róla készült filmből, sőt nyáron indult podcastjából is rengeteget tanulhatunk világszemléletéről!
olvass továbbManapság sokkal több olyan párt látunk, ahol a nő 10 vagy 15 évvel fiatalabb, mint a férfi. Az emberek gyakran csodálkoznak ezen, hogy miért kapcsolódnak össze a nők egy sokkal idősebb emberrel. És az is sokszor kérdéses, hogy miért kedvelik a férfiak a náluk jóval fiatalabb nőket. Számos dolog irányítja ezt a választást, ennek néztünk kicsit utána.
olvass továbbNem kellene, hogy nehéz legyen kimondanunk a „szeretlek” szót, de tegye fel a kezét, akinek nem rándult görcsbe a gyomra az első alkalomnál, mielőtt elhadarta volna. Hihetetlen mennyi súlyt hordoz egyetlen apró szó, nem? A nők ugyanúgy nehezen veszik rá magukat, hogy egyértelműen kinyilvánítsák érzelmeiket, de néha szavak nélkül is megteszik azt.
olvass továbbBizony előfordulhat bármely szituációban, hogy hirtelen bizonytalannak érezzük magunkat, nem tudjuk mit kellene tennünk, mi lenne a helyes, hogyan döntsünk, merre menjünk tovább. Legtöbbször ilyenkor kétségbe esünk, mérgesek leszünk önmagunkra, amiért nem tudunk egy mágikus csettintésre dűlőre jutni és kényelmetlenül érezzük magunkat, hiszen számunkra valamilyen okból kifolyólag ingoványos terepre jutottunk. De mit tehetünk a bizonytalanság érzése ellen? Ha már jelen van, hogyan tudjuk megszüntetni?
olvass továbbValljuk be: mindannyiunknak van olyan testrésze, amit nem szívesen mutogat, de erre a problémára mindig találunk megoldást: hosszú ujjú felsők, fenékemelő farmerek vagy a kedvenc kis feketénk. De mi van akkor, ha ezeket a hibáinkat az ágyban készülünk feltárni valaki előtt?
olvass továbbSzabadnak lenni bizony rendkívül felemelő érzés, és azt gondoljuk napjainkban ez nem is kérdés, hiszen sosem volt az ember szabadabb. De biztosan így van ez? És mit jelent valójában szabadnak lenni?
olvass továbbSzerelem. Erről az érzésről ki más juthatna eszünkbe, mint az egyik legszebb szerelmes történet, a Rómeó és Júlia angol szerzője, William Shakespeare? Éppen ezért a szerelem és a boldogság jegyében összegyűjtöttük tőle a legszebb idézeteket.
olvass továbbMinden kapcsolat az elején szinte tökéletes, de az idő múlásával olykor alábbhagy a lelkesedés. Éppen ezért fontos az, hogy igazi erőfeszítéseket tegyünk annak érdekében, hogy a párkapcsolatunkat megerősítsük. De hogy hogyan is lehet ezt jól csinálni?
olvass továbbIdén szeretnéd kicsit aktívabban tölteni a nyaralást, de még nem tudod melyik mozgásforma áll hozzád a legközelebb? A Premier Outlet összegyűjtötte a legkedveltebb nyári sportokat, amiket akár kezdőként is bátran kipróbálhatsz a vakáció alatt.
olvass továbbGimi után egyetem helyett bejárni a világot, negyven felett karriert váltani, gyerekkel külföldre költözni, kilépni egy biztos állásból az álmaidat követve... Őrültség vagy bátorság, amit az univerzum jutalommal dícsér majd?
olvass továbbMost nem a kigyúrt nőkről fogok írni, hanem azokról a nőkről, aki saját maguk jogán, a változásba, tanulásba befektetett energiájuk okán váltak erős nőkké. Az erős nő egyben hatalommal is bír, amelynek gyakorlására felhatalmazottá válik.
olvass továbbHa szeretnéd, hogy az életed jobbra forduljon, akkor először muszáj becsülettel vetni egy pillantást arra, hogy eddig hogyan éltél. Nézzük meg, mely dolgokat kell megváltoztatnunk ahhoz, hogy szintet léphessünk.
olvass továbbA legtöbben szeretjük azt hinni, hogy a szerelem mindössze egy magával ragadó, varázslatos érzés, amit nem tudunk sem irányítani sem befolyásolni. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy hogyan lehet másokat pszichológiai eszközökkel, de mondjuk inkább szebben úgy, hogy egy kis rásegítéssel a nekünk tetsző irányba terelgetni. A következő módszerek valószínűleg a segítségedre lesznek abban, hogy elérd, hogy a kiszemelted észre vegyen téged.
olvass továbbMa végre nem halogattam tovább és változtattam. Pár hónap kihagyás után végre sikerült rávennem magam, hogy újra megkezdjem az edzéseket és formába lendüljek. Ez itt most nem a #beachbody Jesolo-ig, sokkal inkább a „gyerek mellett főleg nem tunyulok el és teszem amit szeretek” sztori.
olvass továbbA boldogság fenntartása nem egyszerű feladat abban az esetben, ha nem nézünk szembe olykor a felmerülő problémáink megoldásával. Vannak dolgok, melyek kiküszöbölése segít abban, hogy elkerüljük a boldogtalanság érzését. Ezeket szedtük most össze.
olvass továbbAmikor belevágunk egy új kapcsolatba, akkor természetesen mindig szent meggyőződésünk, hogy ez az igazi, mindent elsöprő, örökké tartó szerelem. Vannak azonban konkrét jelei annak, ha két ember őszintén szereti egymást. Olyan dolgok, amelyeket nem a külvilágnak akarnak mutogatni, hanem alapjaiban határozzák meg a boldog, közös mindennapjaikat.
olvass továbbSzürke, borongós, esős a reggel... Semmi kedved kidugni a lábad a takaró alól, ráadásul ma lesz a nagy évértékelő értekezlet a külföldi főnökökkel, betegszabi kártya nem megjátszható.
olvass továbbA kedvesség erény a mai világban, azonban azok az emberek, akik valóban túlságosan kedvesek másokkal, gyakran azon kapják magukat, hogy bolondot csinálnak belőlük, vagy kihasználják őket. Emellett azáltal, hogy folyamatosan igyekeznek mások segítségére lenni, elfelejtenek önmagukra vigyázni, és figyelmen kívül hagyják saját szükségleteiket, ami ahhoz vezet, hogy elveszíthetik életük legfontosabb kapcsolatát - az önmagukkal való kapcsolatot.
olvass továbbA szerelem talán az egyik legnehezebben megfogható és legnehezebben szavakba önthető érzés a világon, valahogy mégis mindenki tudja, hogy miről van szó. Azonban azt még nehezebb kideríteni és megindokolni, hogy mitől és mégis hogyan alakul ki. Néha olyan egyértelműnek tűnik, hogy szeretnem kellene téged, és mégsem jön az érzés. Tudom, hogy jó lenne nekem, tudom, hogy jó lenne neked is, mindenki más is látja, tudja, és próbálja megmagyarázni, és mégsem történik semmi.
olvass tovább