STYLELIFE / Gasztronómia


Szörényi Örs konyhája: Fish & chips

  • 2015. március 20.

1970-ben született egy interjú az Illés zenekarral a BBC rádióban. Abban az interjúban a zenekar nyilatkozott arról, hogy Magyarországon az idősebbek - és ebbe beletartoztak a politikai vezetők is - nem nézik jó szemmel a hosszú haj viseletét. Ezt a fiatalok nehezen tudták elfogadni, és a riporteri kérdésre, miszerint: „Mennyiben befolyásolja a zenekar fogadtatását a hosszú haj?” csak annyit válaszoltak, hogy primitívek és ellenségesek, akik ezt nem fogadják el… A szocialista vezetés ezt nyílt támadásnak vette, így az interjúnak az lett a következménye, hogy hazaérkezésükkor letiltották a zenekart. Ez azt jelentette, hogy nem játszhatták a rádiók a számaikat, illetve nem léphettek fel, kizárólag vidéken.

olvass tovább

Macaronkészítés házilag

  • 2015. március 15.

Márk Szonja éttermi cukrász az Essencia Főzőiskolában mutatta meg nekünk, hogy csinálja 10 lépésben a tökéletes macaront, amit ezentúl otthon is elkészíthetsz.

olvass tovább

Süssünk-főzzünk szívvel-lélekkel

  • 2015. március 14.

A mai témánkkal elkalandozunk kicsit a lélek dimenziói felé. Induljunk ki abból, hogy érzéseink, gondolataink hatással vannak mindarra, amit teszünk. Pár éve jelent meg a köztudatban is az a tézis, hogy a gondolataink, a mögöttük található megfelelő érzelmi erővel feltöltve mekkora hatással vannak az életünkre és ezáltal a világunk alakítása, teremtése belőlünk indul ki.

olvass tovább

Cukkinis lasagne tészta nélkül

  • 2015. március 11.

Mindannyian odavagyunk az olasz konyháért a barátnőimmel, azonban én magam is igyekszem leredukálni a szénhidrát fogyasztását a lehető legalacsonyabb szintre, így hetente általában csak egyszer engedélyezek magamnak tésztát vagy pizzát ebédre. Ezért szuper az alábbi cukkinis lasagne recept, ami tészta nélkül készül. Túl szép, hogy ez még finom is legyen? Pedig így van!

olvass tovább

Céklából süteményt? Miért is ne!

  • 2015. március 07.

Ez az a zöldség, amelyet szerintünk nem vesznek elég komolyan. Sokan megeszik a hagyományos változatát savanyúságként, de aztán itt megáll a tudomány. Nem így két kedvenc mintaanyukánknál!

olvass tovább

Könnyű avokádó receptek

  • 2015. február 25.

Az ünnepek, és nagy lakmározások, befejeztével, újult erővel veti mindenki bele magát a diétába. Kénytelenek vagyunk elismerni, hogy nem a nadrágjaink lettek szűkebbek október óta, mi kerekedtünk ki egy picit a téli hónapokban.

olvass tovább

Téli vitaminsaláta

  • 2015. február 23.

Korábbi írásunkból kiderült milyen sok hasznos anyagot tartalmaz a savanyú káposzta, és hogy több betegség megelőzésére is kiválóan alkalmas. A mai nap gyakorlatias szemmel közelítjük meg, íme egy receptötlet a felhasználásához.

olvass tovább

Immunerősítő pite

  • 2015. február 21.

Így tél végén sokat beszélünk a kimerült szervezetünkről, a vitamin és ásványi anyag raktáraink megcsappanásáról. Jobbnál jobb természetes immunerősítők után kutatunk, keresgélünk. És ilyenkor minden eszünkbe jut a kapszuláktól a homeopátiás bogyókig, de fogadjunk, hogy sütire kevesen gondoltok?!

olvass tovább

Szörényi Örs konyhája: Pácolt kacsamell

  • 2015. február 18.

A kacsa szerintem rendkívüli. Nem úgy, mint unalmas baromfi társai… Na jó! Egy frissen vágott tanyasi csirke levese, vagy rántott combja szintén remek, de valljuk be őszintén, a hétköznapokban egy jó kacsa veri a mezőnyt!

olvass tovább

Mi fán terem a csíra I. rész

  • 2015. február 13.

Így a tavasz közeledtével, amikor szervezetünk már igencsak kiéhezett a vitaminokra és ásványi anyagokra, de a boltokban még mindig nehéz friss zöldségekhez és gyümölcsökhöz jutnunk még mindig aktuális és jó megoldás, ha a csírák fogyasztásával színesítjük az étrendünket.

olvass tovább